2013. július 13., szombat

Alapfelszerelés

A korabeli képeken látható szerszámok használata elengedhetetlen, 
ha az ember próbálja autentikus módon mosni az aranyat.
Népies elnevezéseik furán hatnak így, a XXI. század elején sőt, 
a legtöbb anyagát már régóta helyettesíthetjük korszerűbb, könnyebb szerkezeti anyagokkal,
mégis sokan ezen hagyományos elnevezésüket használják mind a mai napig.
Funkciójukat, használatukat tekintve azonban ma is hasonló eszközökkel dolgozunk.

A felsorolásban említett szerszámokat nem minden tájegységben használták, 
azonban a legtöbb helyen hasonló alapfelszereléssel indultak útnak az aranyászok.

Gumicsizma:
Azt hiszem ezt nem kell ragozni. Vízparton hosszútávon mindenképpen szükséges.

Vaslapát:
A föveny lapátolására, összegyűjtésére használták.

Fa (aranynéző, próba) lapát:
 A föveny aranytartalmának vizsgálatára, az arany számolására használták, általában kemény fából készült, hosszú nyelű, széles, lapos fej kialakítással rendelkező lapát, melynek belső felét feketére égették, hogy az így kialakuló szín és a barázdák megkönnyítsék az arany nézését és számolását.

                                         Aranymosó tál, (kézi szérke, himbáló, választó): 
Általában fából készült, kicsinyített ladik formájú, görbe aljú, hosszúkás edény, melynek végén fogantyú segíti a használatát, hasonlóan a lapáthoz ezt is kiégették a jobb hatásfok érdekében.
Nagyjából 50-70 cm hosszú, (de tudunk ennél sokkal hosszabb edényekről is), és 15-20 cm szélesek lehettek.
Használatát tekintve alkalmas volt az arany számolására, 
de a helyszíni végső dúsítást is el lehetett vele végezni.
(Ezen szérke használatáról autentikus bemutatót láthatsz ITT)
A modern típusok az amerikai trendet követve, ma már inkább tányér alakot formáznak.

Aranyász talicska:
Az ismert talicskánál szélesebb kerekekkel szerelt masszív szerkezet, hogy a nehéz terepen is könnyebben lehessen vele szállítani a fövenyt, mert a dúsulás sokszor méterekre van a víz aktuális szintjétől.

Nádfal (lésza):
Szeles, illetve nagyon erős napsütéses időben állították az aranymosó pad mellé ezt az egyszerű felépítésű, általában nádból készített, könnyű szerkezetű falat, hogy a merített vizet egyenletesen önthessék, és a dolgozó aranyászt óvja a naptól, széltől.

Aranymosó pad (szér): 
A munka oroszlán részét végző szerkezet, mely deszkákból eszkábált, átlagosan 60-80 cm széles és 1,5 méter hosszú lapos fenekű, alacsony oldalfalú vályú volt lényegében, melyet használat előtt beáztattak, hogy a deszkák között ne szökjön el a víz, majd leggyakrabban a helyszínen talált vastagabb ágakból 3 lábat szúrtak neki a parton, kettőt az emberhez közelebbi, egyet a víz felőli része alá, így könnyedén beállíthatták annak dőlésszögét. Némely leírásból tudjuk, hogy a felső részhez sokszor szimmetrikus Y alakú ágat is használtak, s annak döntésével állították a padot egyenesbe.

Sóder rosta (saroglya): 
A pad felső részére helyezve, ez szolgált a durva kavicsok eltávolítására, valamint csökkentette a padra jutó szemcsék méretét, amolyan előosztályozó szerepe volt. Az ide felpakolt sódert, homokot mosták vízzel, majd öblítés után csak lefordították a padról és elszórták a benne maradt kavicsokat, egyebeket.
Alatta vékony bádoglemez volt, hogy megvezesse a lecsorgó zagyot, és egyenletesen jusson a posztókra.
A műanyagok megjelenésével a rosta alatti területet vastag nylon/PVC anyaggal borították,
és csak ez után tették fel fedésben a posztót.
További jótékony hatása a lemezzel, vagy műanyaggal borított rosta alatti terültenek, hogy megnöveli a posztók élettartamát, emellett a felszínén a zagy jobban eloszlik a pad széltében, valamint elkezdődik egy fajsúly szerinti rendeződés is, ami elősegíti a szemcsék mihamarabbi befogását, csapdába ejtését.

Víz merítő edény (meringülő/köpőce): 
Hosszú nyelű, öblös, korsóhoz hasonlító fejvégű, mély, néhány liter űrtartalmú edény, melyet vízzel megmerítettek és a saroglyára halmozott fövenyt öblítették át illetve mosták le vele. Legtöbbször bodzafából vájták ki, ma már nagyobb konzervdobozt, kisebb műanyag vödröt használunk helyette nyélre rögzítve.

Aranyfogó posztó: 
4-6 darab (de vannak területek, ahol sokkal többet használtak), a padnál szélesebbre vágott, a pad hosszának körülbelül 1/5-e hosszú darabokból álló teríték (a hossz a darabszám növelésével módosulhat), melyet megnedvesítve a bevizezett padra terítettek oly módon, hogy mindig a pad aljától kezdték, és a következővel az előző tetejét (néhány cm) lefedték, átfedésben rakták egészen a pad tetejéig,  később a bádoglemezig, vagy műanyag lapig, így megakadályozták, hogy az arany elszökhessen a posztók között, alatt, miközben lezúdul a zagy.
Anyagával kapcsolatban megoszlanak a vélemények,
de az egyik legjobb az biztosan a durva szövésű gyapjú,
színe általában sötét, amennyiben lehetőség van rá zöld, vagy kék.
Sok helyen előkerül, hogy a katonai posztókabát anyaga a legjobb, legtartósabb.
Ma legtöbben lópokrócot használunk, vagy gyapjúszőttest.

(Fennmaradt feljegyzésekből tudjuk, hogy eleink posztót sem használtak, csupán a pad fa anyagát rovátkolták be, és ezek szolgáltak az aranyszemek csapdájául.
A rovátkolt paddal a mosás gyorsult, de a kihozatal elmaradt a posztós borítású padokétól.
Ma már ezt a technikát bordás gumiszőnyeggel helyettesítjük, és szvíttyúval juttatjuk a vizet egyenletesen a felszínére.

Aranymosó teknő (sajtár):
A telítődött posztók lemosására szolgált. Vízzel megtöltve ezekben öblögették a posztó szálai között fennakadt nehéz ásványokat és az aranyat, majd a posztókat visszaterítették a padra.
A teknőből a vizet óvatosan leöntötték, és a kézi szérkében dúsították tovább,
vagy víz alatt, higannyal elkeverve (amalgámozás)vonták ki a fekete sűrítményből az aranyat. 
A zagytól megtisztított amalgámot bőrbe, vagy sűrű szövetbe téve kicsavarták, a felesleges higanyt visszagyűjtötték, és a megmaradó aranycipót kiégetve (a maradék higanyt elpárologtatva) nyerték végül a tisztított aranyat.
Ezt ma már senkinek nem javasoljuk, rengeteg infó fellelhető, hogyan lehet vegyszerek nélkül magas tisztaságú aranyhoz jutni.

Égetőkanál
Leginkább egy merőkanálra emlékeztet, 
de annál hosszabb nyéllel ellátott, (hogy minél messzebbről lehessen használni, hiszen a higanygőz MÉREG!) és kisebb fejjel rendelkezett, általában vasból.
Ebben égették ki a foncsorítás után keletkezett aranycipót.
Ugyanerre alkalmaztak egyszerű konzerves dobozt, de még kivájt téglát is.

Autentikus csallóközi aranymosás:
http://www.danubius-fluvius.eu/swf/Ryzovanie_zlata.swf

A higany sejtméreg, rendkívül mérgező nehézfém, már gőzei is maradandó károsodást okozhatnak!